A csokoládé története
A csokoládé története 3000 éves.
A kakaófa terméséből, a kakaóbabból először a maják készítettek fűszeres italt, a pörkölt és őrölt kakaóbabhoz vizet, kukoricalisztet, vaníliát és csilit adtak és chocolatl-nak nevezték.
A csokoládét egyesek szerint Kolombusz mások szerint Cortez hozta Európába.
Az első csokoládéfőző 1580-ban nyílt meg Spanyolországban.
A spanyolok fél évszázadon át megőrizték a kakaó és a chocolatl titkát.
A spanyol világuralom hanyatlásával azonban más országok is kezdtek tudomást szerezni a kakaóról, melynek fogadtatása azonban nem volt mindig kedvező.
A kakaó titka Európában csak a 17. században terjedt el.
Az 1650-es évekre a csokoládéivás szokása elérte Angliát is.
A 17. század vége felé a chocolatl már Belgiumban, Németországban és Svájcban is népszerű.
A 18. században fogyasztott ital és a ma ismert csokoládé íze között még mindig nagy a különbség: az akkori chocolatl ital zsíros és habos, ráadásul igen nehezen emészthető volt.
A 19. század a kakaó-feldolgozás és csokoládégyártás igazi forradalmát hozta. A század végére a technika és a feldolgozási módszerek fejlődésének köszönhetően a mai csokoládétól alig különböző étcsokoládé is megszületett.
Azóta számtalan formában, összetételben, ízben, kivitelben, stb. gyártják mindenfelé. Kb. annyifélét, amennyit Gombóc Artur szeret...
A kakaóbab megművelése
A kakaó fő termelője Afrika, ahol minden évben milliónyi kis farmon gyűjtik be a világ kakaó termésének 70%-át.
Bár a kakaó eredetileg Latin Amerika esőerdőiből származik, manapság a világ legnagyobb termelési területét Afrikában és Ázsiában művelik meg. De hát hogyan került a kakaó a Csendes óceánon túlra?
A kakaó művelésének a kezdete Afrikában a XVIII. század végére tehető, bár először nem aratott nagy sikert. Az eredeti Crillo típusú kakaó, amely kitűnő minőségű, de nem ellenálló a rovarkártevőkkel szemben, nem tudott jól meggyökerezni az afrikai talajban. Néhány évtizeddel később egy kicsit gyengébb minőségű, de egy erősebb kakaó típust, a Forastero-t próbálták ki Sao Tomé és Fernando Po szigetén.
Ez a kezdeti ültetvény és az ebből származó első bíztató termés egybeesett a kakaó iránti igény széleskörű növekedésével ebben az időszakban. Ugyanebben az időszakban a politikai instabilitás és a termést megtámadó betegségek veszélyeztették a kakaótermelést Latin Amerikában, így a kereskedők elkezdtek olyan új területek után kutatni, ahol a kakaótermelés megvalósítható. Ekkortájt a kakaótermelést először az egyenlítő körüli területekre Sri Lanka (Ceylon) és Java szigetére terjesztették ki.
Napjainkban, bár Latin Amerika nagyon fontos beszállító jó minőségű kakaóból, a legnagyobb mennyiség előállítása Afrikába (Elefántcsontpart, Ghana) és Ázsiába (Indonézia) helyeződött át.
Történelem
A csokoládét gyakran említik úgy, hogy az „istenek eledele”. Természetesen ez a mondás nem jelent többet, mint a csokoládé mennyei ízét és a fogyasztás kellemes élményét. A kifejezés lehet, hogy a korai kolumbiai vallásban gyökerezik, ahol először termesztettek kakaót és fogyasztották csokoládéként.
Az aztékok a tollas istent és a tolték királyt Quetzalcoatl-t imádták, aki a Földre hozta a kakaót, mint egy ajándékot az emberiségnek. ( A tolték egy indián nép az aztékok előtt a mai Mexikó területén.) Quetzalcoatl-t kitiltották a területükről, miután komoly vitába keveredett a főpappal, Tezcatlipoca-val. Quetzalcoatl egy tutajon menekült a nyílt tengerre. Évezredeken keresztül az aztékok hittek abban, hogy Quetzalcoatl vissza fog térni az országukba az 1519-es évben, ugyanakkor, amikor a spanyol hódító Cortes és az emberei először értek földet Mexikóban pontosan ugyanazon a helyen, ahonnan Quetzalcoatl menekülése közben elhajózott. Nem csoda tehát, hogy az azték uralkodó Montezuma tévedésből Cortes-t a visszatért Quetzalcoatl-nak hitte. Így ők felajánlották a kakaót Quetzalcoatl-nak, a meglepődött és csalódott Cortesnek, aki aranyra számított helyette. Azonban Cortes nagyon hamar felfedezte a kakaó gazdasági értékét és kulturális fontosságát az aztékok számára. Úgy indult, mint egy ajándék az új világból a régi világnak, de micsoda hatása lett!
A maják egy fekete arcú és hosszú orrú istent imádtak, Ek Chuak-ot a kakaó istenét. Tulajdonképpen szokásos dolog volt, hogy kakaóbabbal megtöltött vázákat ajánlottak fel az isteneknek a maják kiemelkedő vezetőinek temetésén.
A maják és később az aztékok voltak az elsők, akik kakaót termesztettek és „kakau”-nak nevezték. Ez volt az egyik értékes hozzávaló, a „xocoatl” nevű, sötét, keserű és csípős csokoládé ital elkészítéséhez. Nagyon különbözött az összetétele és az íze attól, amit ma csokoládéként ismerünk. Ezt az italt különleges alkalmakra készítették, mint az egyházi szertartások és ünnepségek.
Az antropológusok felfedezték, hogy a kakaó fontos gazdasági és társadalmi szerepet játszott a közösségek életében, akik az Ulúa völgyben éltek Hondurasban, kb. 4000 évvel ezelőtt.
A maja és az azték kultúrában a kakaó nemcsak a „xocoatl” ital értékes összetevője volt, hanem egyben általánosan elfogadott fizetőeszköz is. Tulajdonképpen ez a gazdasági értéke volt az, ami vonzóvá tette a kakaót a spanyol hódítók számára. Arra használták a kakaót és a kakaóbabot, hogy például takarmánytököt (4 kakaóbabért) és rabszolgákat (100 kakaóbabért) vásároljanak az aztékoktól, akik egy kakaón alapuló pénzügyi rendszert fejlesztettek ki: 400 kakaóbab 1 zontle-val volt egyenértékű, 20 zontle pedig 1 xiguipil-t ért.
Az első kakaó ültetvényeket 1550 körül művelték meg a spanyol gyarmatosítók Mexikóban. Hogy az európai ízlésnek is megfeleljen a keserű ital az egyik apáca közösség Oaxacá-ban elkezdett nádcukrot, ánizst és fahéjat hozzáadni a recepthez. Attól kezdve a csokoládé elkezdett terjedni az egész gyarmati lakosság körében Közép- és Latin Amerikában.
Cortes társa Bernard Diaz del Castillo azt mondta a csokoládéról: „A csokoládéfogyasztás lehetővé teszi, hogy egész nap utazzon az ember. Elűzi a fáradtságot, anélkül hogy evés vagy ivás szükségét érezné.”
XVII. századi antropológusok, orvosok és tudósok hasonló vallomása szerint a kakaó és a csokoládé igen jelentős mértékben járul hozzá az egészség fenntartásához. Ezek inkább saját tapasztalaton alapultak, mint tudományos bizonyítékon. Micsoda különbség ahhoz képest, amit az európai papság tartott a csokoládéról, hogy „bűnös kísértés” és „bujaságot és romlottságot kiváltó élelmiszer”.
A csokoládét a XVI-XVII. században hozták be Európába, de kizárólag Spanyolországba. A csokoládé fogyasztása a királyi udvarhoz tartozó arisztokrácia és a papság kizárólagos privilégiuma volt. A csokoládé nem volt elérhető a lakosság nagy része számára egészen a XX. század elejéig, addig, amíg az ipari csokoládégyártás igazán el nem kezdődött. Azonban még ekkor is luxustermék maradt a felnőttek számára, csakis különleges alkalmakra és ünnepekre.
A nemesi származású hölgyek kialakították a csokoládéfogyasztás szokását a hosszú templomi misék alatt. Ez lehetővé tette, hogy kibírják az unalmas imákat és prédikációkat ájulás és éhezés nélkül. A papság nem fogadta el ezt a szokást és igyekezett betiltani a csokoládéfogyasztást, bűnös élelemnek bélyegezve.
A spanyolok a XVII. századig megőrizték monopol helyzetüket a csokoládé beszerzés területén. Azután az itáliai Antonio Carletti, aki gyakran utazott Nyugat-Indiába és Spanyolországba, felfedezte és nyilvánosságra hozta az édes csokoládé receptjét egy úti beszámolójában. Az itáliai emberek azonnal beleszerettek az isteni édes ízbe és sok csokoládézót hoztak létre Észak-Olaszországban, ahol Perugia volt a csokoládé központ és Velence az első csokoládé boltok bölcsője.
Mivel a csokoládét leggyakrabban ital formájában fogyasztották és sokkal kisebb mértékben használták kekszekbe és desszertekbe, felmerült a kérdés, hogy megengedhető-e a fogyasztása Nagyböjt idején. Ez nem volt megengedett 1662-ig, amikor is Fracesco Maria Brancaccio bíboros megerősítette: „Italként: igen, szilárd táplálékként: nem”.
A csokoládé nem volt mindig az a kemény, fényes, ropogós édesség, amilyennek ma ismerjük. A XIX. század közepéig a csokoládét főleg italként fogyasztották: a csokoládéporból préselt „száraz kekszet” belekeverték és felolvasztották forró tejben vagy vízben.
Amikor 1828-ban a holland Coenrad Van Houten feltalálta a kakaó présgépet, ezzel megadta az első eszközt és az ösztönzést az ipari élelmiszer gyártóknak, hogy kifejlesszék a mai „modern” szilárd csokoládét. A történészek máig vitatkoznak arról, hogy ki volt az első, aki szilárd csokoládét állított elő, azonban a brit Fry család azt állítja, hogy ők jelentek meg elsőként a piacon táblás csokoládéval.
Van Houten feltalálta a „holland módszert” is. A kakaóporhoz adagolt természetes lúgtól a kakaó sötétebb színű lesz, lágyabb ízű és könnyebben oldódik vízben.
Mikor kezdtek a gyerekek először csokoládét fogyasztani? Az első feljegyzések arról, hogy gyerekek számára árultak csokoládét, csak az 1930-as évekre tehetők. Akkorra a csokoládé széles körben elfogadott táplálékká vált és az átlag háztartások jövedelme növekedőben volt. A kereskedők meglátták ebben a lehetőséget, hogy a csokoládénak egy új, friss arculatot adjanak. A csomagolóanyag tervezés és a termékfejlesztés igazán a fiatalokra koncentrált, hogy felkeltse étvágyukat a csokoládé iránt. Szinte felesleges hozzátenni, hogy nagyon gyors sikereket ért el.